A Bioptron lámpák teljes választéka bérelhető. Elvisszük Önhöz a készüléket.
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A lámpáért érte lehet jönni a telefonon megadott címre.
Indulás: 2009-06-23
 
A POLARIZÁLT FÉNYTERÁPIA magyar találmány!

Sikeres vállalkozó nõk: Fenyõ Márta biofizikus, lézerspecialista, feltaláló


Dr. Fenyõ Márta a polarizált fényterápia gyógyászati célú alkalmazásának úttörõje, a Biotron lámpa megalkotója.

Egyetemi éveirõl mondta Balogh Katának adott interjújában:

"Sok évvel ezelõtt az ELTE TTK fizikus szakán végeztem. Amikor felvételiztem, húszszoros túljelentkezés volt, tehát még a maximális pontszámot elért jelentkezõk között is válogatni kellett. Nekem sikerült az érettségi után azonnal bekerülni erre a frekventált szakra, ahova velem együtt összesen hat lány járt. Egyébként mindegyikünk közvetlenül érettségi után került be az egyetemre. Ugyanebben az évben negyven fiú kezdett velünk együtt a fizikus szakon tanulni, közülük néhányan már negyedik, ötödik alkalommal jelentkeztek, míg végre sikerült bekerülniük és többen buktak le hozzánk. A negyvenhat induló diák közül ugyanaz a hat lány végzett öt év múlva, a fiúk összetétele viszont nagymértékben változott. E fenti történethez azt kell még hozzátenni, hogy nekünk, lányoknak nagyon nehéz volt ezen a szakon lépést tartani a követelményekkel, mert tõlünk az oktatók többet követeltek, mint fiú évfolyamtársainktól. Így már az indulásnál nagy edzettségre és állóképességre tettünk szert, ami az évek során csak fokozódott."

A budapesti SOTE professzora, Mester Endre volt az elsõ, aki lágylézer fényt alkalmazott a sebgyógyítás gyorsítására. Fenyõ Márta a professzor mellett kezdett dolgozni, a lágylézer fekélyekre való alkalmazhatóságát kutatta, és rájött, hogy a polarizált fény a leginkább alkalmas a gyógyításra. Az általa 1981-ben kifejlesztett evolite lámpával sok fekélyt, visszeret, bõrbetegséget meggyógyított.

A hazai orvostársadalom jelentõs része azonban kételkedéssel fogadta a találmányt, kipróbálni sem voltak hajlandók. Évek teltek el, és annak ellenére, hogy találmánya bizonyítottan sikeresen gyógyított, hogy pl. Németországból többezer lámpát rendeltek volna, Magyarországon nem talált a gyártásra vállalkozó céget. A svájci Bioptron cég 1986-ban találkozott Fenyõ Márta találmányával, felismerte jelentõségét, és megkezdte a gyártást és forgalmazást. Napjainkban a Bioptron lámpa világszerte ismert, keresett cikk.

Fenyõ Márta jelenleg a Bioptron Gyógycentrum vezetõje, több szabadalom tulajdonosa, és természetesen folytatja kutatásait a polarizált fény tulajdonságainak, hatásának megismerésére, felhasználására.

 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT